Drága hercegnőm!

Megérkeztem Hawaiira, szóval Aloha! Ez még csak az első sziget, Kauai, most 4 napig minden nap más szigetre megyünk, mindenhol késő estig maradunk és éjszaka hajózunk át a következő szigetre. Most éjszakai műszakban dolgozok, este 10-től reggel 10-ig, tehát nap közben ki tudok menni mindenhol. A nap süt, néha gyors záporok ijesztenek rá a fürdőzőkre, a páratartalom magas és enyhe szellő fújdogál a zölddel borított hegyek között. Egy hotelhez mentem ki netezni, közel van a parthoz, van net és lehet enni-inni is. A többi sziget érdekesebb lesz, itt igazából nincs a közelben semmi a parton kívül, taxit meg egyenlőre nem akartam bérelni. Most vagyok itt először, ilyenkor inkább gyalog fedezek fel.

Majd még írok arról, miket látok kint, de talán illene visszakanyarodnom a történet elejére és mesélni kicsit arról, hogyan jutottam idáig. Kezdjük mondjuk ott, hogy elvégeztem egy hajópincér tanfolyamot, hogy azért ne érjen teljesen felkészületlenül a váltás, meg talán követelmény is volt az állásinterjún. Elég könnyű tanfolyam volt, főleg anyelvi része, de tudod milyen jól tudok angolul, és hajón ennél kevesebbel is beérik, legalábbis a segédpincérektől, mert hivatalosan ez a megnevezése az állásomnak. Az állásinterjú sikerült még valamikor 2012 nyarán, egy indiai emberke jött toborozni a cégnek, szerencsére gond nélkül megértettem a kérdéseit. Ezután viszont majdnem három hónap telt el, mire kiderült, melyik hajóra kerülök s kiutazhattam. Képzeld, november 21-én repültem, vagyis csak kicsit több mint egy hete voltam a hajón, mikor eljött a szülinapom (egyébként a 28-ik, gondoltad volna hogy már ilyen öreg vagyok?). Egyébként most is valahol a Csendes-óceánon fogom ünnepelni a szülinapomat, de ez biztos jobb lesz, mint az előző, mert akkor még nagyon el voltam veszve.

A felkészülés a nagy utazásra izgalmas volt, mert sem nekem, sem a szüleimnek nem volt halvány lila gőze sem, hogy mire lesz majd szükségem, miből vigyek sokat, miből keveset. Azóta már megtanultam milyen hasznosak a biztosítótűk, és hogy zokniból sosem elég. A jegyem Miamiba szólt, de át kellett szállnom Amszterdamban és Atlantában, ez egyébként kb 15 órás út 1-2 órás várakozásokkal az átszállásoknál. Szerencsére nem egyedül utaztam, ugyanarra ahajóra kerültem egy lánnyal N-el. Az utazás előtt egyszer találkoztunk, és persze az interjún is láttam, de akkor még senki nem tudta hova kerül. Neki már régi álma volt hajón dolgozni, vendéglátós sulit végzett, és angol mellett spanyolul is beszélt. Nemrég fejezte be tanulmányait és ez lett az első rendes állása. Nem semmi kezdésnek. A repülőn aztán volt időnk beszélgetni a hosszú út alatt. A jegyket nem úgy adták, hogy egymás mellé szóljon, ezért minden átszállásnál kérnünk kellett új jegyet, mert mindkettőnknek ez volt az első alkalom, hogy repültünk. El tudod képzelni? Én, aki külföldön is alig volt, aki sokszor hetekig ki se mozdul a lakásból most kapásból átkel az Atlanti-óceánon. És ez még csak a kezdet volt.

A repülő zajosabb és hidegebb volt mint képzeltem. Sajnos csak egyszer tudtam az ablak mellett ülni, mikor Atlantából Miamiba repültünk, de akkor már sötét volt és csak másfél órás út volt. Éjfél körül érkeztünk Miamiba, hajnali 1 körül a hotelbe, és reggel 7-kor már vittek is a kikötőbe. Mikor kiléptünk a repülőtérről, megcsapott a meleg, párás levegő. Az egész úton repülőterminálokon belül maradtunk, ezért hirtelen váltás volt 'külföldi' levegőt szívni. Ott még november végén, éjfélkor is 26 fok körül van a hőmérséklet, és a páratartalomtól melegebbnek is tűnik, meg ragacsosnak, rögtön leizzad az ember. A városból tehát nem sokat láttam, de mikor a kikötőben vártuk, hogy beengedjenek, a kerítésen túl lehetett látni a felhőkarcolókat. Egyenlőre itt fejezem be a kis visszaemlékezésemet, a következő levélben majd mesélek az első napjaimról, meg a hajóról általában. Akkor még nem működött rendesen a laptopom és nem tudtam írni vele, nem mentette el a szöveget, de azért akkor is próbáltam levelet írni másoknak. Emlékszem, kb 4-szer nekifutottam csak annak a témának, hogy írjak a hajóról meg a hétköznapjaimról az otthoniaknak. Aztán maradt a skypozás, mert az működött a mobilomon, de persze csak kikötőben volt rá lehetőségem. De most már tényleg megyek, hajnali fél 4 van, 6-ig van időm aludni kicsit.