Drága hercegnőm!

Úgy indultam neki ennek az egész kalandnak, mint más a katonaságnak, hogy ez majd embert nevel belőlem, meg hú de macsó leszek tőle stb. Igazából legfeljebb annyi jött be, hogy önállóbb lettem, de ehhez is el kellett teljen pár hónap. Az első napokban el voltam veszve, munkán kívül csak magyarokkal lógtam, lassan hozzászoktam az 5-6 órás éjszakai alváshoz, és az első 2-3 héten állandóan fájt a lábam, hajnalban meg gyakran görcsölt is. A munkámról nem fogok sokat írni mert uncsi. A személyzeti étkező lényegében egy kis étterem. És mi kell egy étterem működéséhez? Kaja, pia, tányérok, evőeszközök, poharak, asztalok, székek. Ezek a legfontosabbak. Persze a kaját melegen kell tartani valami tárolóban, meg szalvéta se árt, és azért tisztán is kell tartani mindent mikor nyitva vagyunk meg akkor is, mikor nem. Igazából 4 ember elég a személyzeti étkező működtetéséhez: egy ember a meleg ételes pultot tölti fel, ahogy szednek maguknak az emberek, egy másik a a hidegételes pultot, egy ember feltölti a tányérokat, poharakat stb, és a negyedik az asztalok között járkál, takarít és felvesz rendeléseket. Ha sok a vendég akkor ez elég rohangálós de megoldható. Szerencsére a harmadik hét körül jött 7 új segédpincér, szóval voltunk elegen. A tisztek étkezőit egy-egy ember csinálja, általában lányok, mert a tisztek azt szeretik :) Na a lényeg hogy az sok munka és jobban kikészíti az embert. Én a hideg pultot csináltam, ami azért jó, mert ritkábban kell pótolni a kaját, és azért rossz, mert a hideg kajákért, salátákért zöldségekért hátra kellett menni a raktárakhoz. És persze nem lehet csak állni és bámulni ha nincs dolgod, segíteni kell másoknak. Illetve nem kell, de én nem akartam bunkó lenni másokkal, meg a főnök lát akkor biztos beszól.

A segédpincérek karrierpályája úgy néz ki, hogy a személyzeti étkezőkben kezdik, onnan mennek a szobaszervízbe, onnan a bisztróba, végül a nagy étterembe. Mindenhol 2-3 hónapot töltenek, aztán tesztet kell írni az adott étkezőhely működéséről. Az első szerződés végén mikor megvan mindenbőla teszt akkor lehet előléptetést kapni, ami igazából nem sokkal több fizetést jelent csupán. Egyébként ha érdekelne, havi kb. 1000 dollárt kaptam kézbe, illetve számlára, és szobaszervízben azért lehetett kapni borravalót, jó napokon 20-30 dollárt. Persze az élet nem ilyen egyszerű, mert az embert ott tartják egy helyen hónapokig, mert nincs utánpótlás. Ismertem egy lányt aki az egész első szerződését a személyzeti és tiszti étkezőkben töltötte. Jól csinálta, de idegileg kikészítette és nem is jött vissza második szerződésre.

Ha már így elkezdtem panaszkodni akkor kicsit körülírom, miért olyan megterhelő ez a 'szakma'. Ismertem én olyanokat akik maratont lefutottak, kaszkadőrök voltak, sportemberek, de 2-3 hónap után nekik is fájt a lábuk, hátuk, válluk. A sport lényege az, hogy edzenek, megterhelik az izmokat, aztán hagyják pihenni regenerálódni, és akkor erősebbek lesznek az izomsejtek. A hajós munka lényege az, hogy nem hagy időt pihenni, folyamatos a megterhelés. Napi 10 órát kell dolgozni, ha nem vagy ügyes és nem tudsz időben végezni akkor többet is. A szabadidődben kell mindenféle ügyeket intézned, mosnod, ágyneműt cserélni azért legalább hetente (ezt ellenőrzik köztisztasági/egészségügyi okokból), tréningekre járnod, kimenned, mert minek jöttél a világ másik felére ha alvással töltöd a szabadidődet? Aztán szociális életet is kell élni, enni, vásárolni, takarítani a kabinodat, kivinni a szemetet stb. A sok kis aprósággal elmegy az idő és tényleg jó ha este tudsz aludni 6 órát, és nap közben még 1-2-t. Persze ez csak a személyzeti étkezős beosztásnál, máshol 12 órás műszakokban dolgozol, 2 órás szünettel. Egy kis gépen be kell jelentkezned mikor dolgozni kezdel és kijelentkezned mikor szünetet kapsz vagy végeztél, így ellenőrzik, hogy megvan a napi 10 óra. De igazából ez csak a munkaügynek kell, a főnökök csak azt nézik hogy meglegyen a gépben a 10 óra és elvégezd a munkád, néhány helyről le lehet lépni fél órával korábban vagy ellógni munka közben, ha nincs belőle baj. Szobaszervízben ez volt a szokásom, hogy kivittem egy rendelést, lefutottam a kabinomba, összeszedtem a szennyest, bedobtam a mosógépbe, vissza a szobaszervízbe. Aztán fél óra múlva ránéztem hogy lejárt-e a gép, aztán át a ruhákat a szárítóba. Lehetett így ügyeskedni, főleg ha jófej volt a főnök és nem piszkálódott ha észrevette hogy ellőgsz vagy dugiba eszel. Ez egyike a három fontos dolognak amit a hajón tanultam. A teljes lista: lógás, lopás, zugevés. De kicsit vissza a fizikai részhez, a megerőltető az, hogy kb folyamatosan kell mászkálnod, emelgetned tányérokat, megrakott tálcákat, ládákat tele piszkos edényekkel. A tányérozástól ínhüvely-gyulladást kapsz, ha a melegételes pultnál dolgozol égési sérüléseket, az emelgetés a hátat teszi tönkre, a sok mászkálás meg a lábat, mert a munkacipő az pocsék, teljesen lapos a talpa, semmi alátámasztás. Én két talpbetétet használtam, így már nem fájt a talpam meg a sarkam, de a köröm benőtt mindkét lábujjamon, és kb 6 hónapon keresztül minden nap vérzett, majdnem minden nap kötöznöm kellett, illetve orvoshoz is jártam egy időben 2-3 naponta. Csak otthon tudott rendesen begyógyulni, mert akkor 2 hónapot nem volt cipő a lábamon. Az viszont nem változott, hogy a lábujjaim elzsibbadnak és nem tudom behajlítani őket a nap végén. De ennyi panaszkodás elég is volt. Szerencsére a hátam nem fájt, pedig sok embert amiatt küldtek haza, mert tönkre ment a hátuk, és az ha egyszer tönkremegy nem nagyon jön helyre. De én úgy álltam hozzá, hogy ha fájt a lábam mosolyogtam, ha jobban fájt akkor nevettem, mert elég abszurd volt maga a helyzet. Azért ez nem jött így rögtön, az első hónapban kb állandóan morcos meg szenvedős fejeket vágtam, de aztán történt valami, amiről majd fogok mesélni, és onnantól kezdve igyekeztem mindenen mosolyogni meg nevetni, és könnyebb is lett tőle a munka meg minden.

Most pedig rátérek valami izgalmasabb témára: a mai programomra. Délben indultunk el a hajótól, 20 perc taxival Waikiki Beach-re. A víz szép zöld és meleg, az égen felhők, a hullámokat szörfösök lovagolják. Igazi relaxálós idő. Úszni nem tudok valami jól, nem süllyedek el meg nem fulladok meg, csak hamar kifáradok és nem vagyok valami gyors. Szóval inkább csak lebegek a hátamon és bámulom a felhőket, égetem az arcomat. Egyébként most pont kint vagyok a parton és innen írok neked. Láttam vízimentőket, de ezek nem olyan Baywatch jellegűek, távcsővel figyelik a vizet. A galambok fehérek, sirályt nem is láttam, ami egyébként fura. A parton végig csomó helyen lehet bérelni szörfdeszkát, néhány helyen katamaránok meg kajakok 'parkolnak', de most nem akarok ilyesmikre pénzt költeni. Ami még érdekes, hogy sok a japán nyelvű felirat, boltokban, buszokon láttam, meg persze sok sushi bolt is van. Megvettem életem első igazi hawaii ingjét, szerintem veszek majd még egyet, mert ezen nem elég burjánzó a virágminta, még visszafogottnak nevezhető. Egyszer majd szeretnék végigmenni a Váci utcán hawaii ingben, los angelesi nadrágban, ausztrál szandálban, jamaikai baseball sapkában stb. Szóval érted mire akarok kilyukadni. A szobám az már kezd nemzetközi lenni, a galériát berendeztem teaháznak. Az ágyat kiszedtük, csak egy matrac van, a szoba közepén ikeás asztalka, körülötte párnák. Az asztalon ausztrál benszülött által festett váza, costa ricai fából készült poháralátétek, a falon festmények innen-onnan, az egyik egy Klimt reprodukció, amit a Kati-szigeten vettem, majd mesélek róla.

Közben vettem jégkását, egy kis pohárban adják de púposra rakják benne a jeget, szivárvány színű és nem egyszerű megenni. Lassan indulunk vissza, remélem nem ment sok homok a laptopomba. Legközelebb mesélek az első kikötőkről, ahol megfordultam.