Drága hercegnőm!

Hajnali 3 és 5 között kihaltnak tűnik a hajó. Persze nem az, csak a vendégek mind alszanak és a legénység nagy része is, de a biztonságiak ilyenkor is éberen őrjáratoznak – 6 órás váltásban dolgoznak – és természetesen az éjszakai műszak végzi a dolgát. Ilyenkor folynak a nagy takarítások a konyhákban, amik csak ilyenkor üresek. A mosogatófiúk takarítják ilyenkor a tűzhelyeket, grilleket, leveses kádakat, meg a sok rozsdamentes acél felületet, közben iPhone-ra csatlakoztatott kis hangszórók zajonganak és közben csendben újraelosztásra kerülnek az evőeszközök, poharak és más apróságok, amik nap közben elvándoroltak a helyükről a szükség nevében. 3 körül nem sokan vannak alegényésg étkezőjében, ahol most dolgozok. Eddigre már nagyjából végzek a takarítással, újratöltöm a sószórókat, a kávégépet, agyalok rajta mit írjak neked. A sarokban indiai társaság eszik nagy tálakból, nylonkesztyűkkel, a falra szerelt tv előtt egy dél-afrikai báros töm magába 8 doboz zabpelyhet. De tényleg, minden nap hajnali 3 körül. Időnként benéz egy-egy overallos indonéz, a világoskék overallosok szerelők egyébként, a piros a tűzbiztonságiak színe, a barnák tengerészek, a sötétkékek a mosogatófiúk, a zöldek a kukások, a fehérek pedig a tisztek. De ilyenkor csak a kukások és a szerelők néznek be egy kávéra. Belépni egy étkezőbe, leülni enni, és arra eszmélni, hogy te vagy az egyetlen fehér ember a teremben egy érdekes életélmény. De mos inkább írok kicsit a kikötőkről, ahol megfordultam.

Mikor kimegyek valahol, háromféle hangulat szokott a hatalmába keríteni. A leggyakoribb egyszerűen az, hogy végre szabadulok, végre friss levegőt szívhatok, nem a hajó freonnal hűtött légkondi által keringetett végtermékét (vagy költői szavakkal: „a hajó lehellete”). Fáradtság, megkönnyebbülés, elernyedés, sóhajtás, ilyesmik. Ilyenkor semmi tervem nincs, csak netet meg esetleg valami kaját keresek, remélhetőleg egy helyen, ahol le is tudok ülni. Egy másik fajta hangulat az, mikor folyamatosan vigyorgok már onnantól kezdve, hogy kikötünk. Ez olyan helyeken szokott lenni, amikkel jól lehet otthon dicsekedni, mert híres helyek, meg ettől függetlenül is az jár a fejemben, hogy na ide is eljutottam. Ilyen helyek pl. Jamaika, az operaház Sydney-ben, a Panama-csatorna, stb. Aztán ebből van hogy csalódás lesz, van hogy nem, de mindenképpen van bennem azrt valami elvárás és izgatottság. A harmadik az mikor valami nagyon szép helyen vagyok. Ezek ilyen szájtátós helyek, sokszor nem is hallottam még róluk, vagy nem számítottam rá, hogy ilyen hatásos látványt nyújtanak, és csak ámulok-bámulok, hogy b.meg ez egy igazi gleccser, ez egy korallzátony, ez egy vulkán, és ausztráliában a sivatag vörös, vagy egy lakatlan szigeten a dzsungel közepén egy barlangi tóba ugrok fejest 5 méterről. Van mikor a naplemente vagy a hajnal is kivált ilyen hatást, mikor tengeren vagyunk, de az azért kicsit más.

Az első hajóm, az Imagination Miamiból indult, a kikötői Key West, Nassau, és Cozumel. Miamiról nem tudok sokat írni neked, mindig csak átutazóban töltöttem 1-1 napot a városban. A beosztásom miatt nem tudtam kimenni, mikor kikötöttünk, és igazából csak 2 és fél hónapot voltunk ezen a parton, utána átkeltünk a Panama-csatornán Los Angelesbe. Key West egy kedves kis városka Floridában, színes kis házakkal, katonai kikötővel, hajóroncsmúzeummal, akváriummal. Biztos még van sok érdekes dolog, de én csak ezeket tudtam megnézni, mert csak egyszer tudtam kimenni itt.

Pár sort azért írok a kimenetel módjáról, mert nem lehet csak úgy lesétálni a hajóról még a vendégeknek sem. Biztonsági okokból mindig követhető kell legyen, ki van a hajón, ki van a parton, másrészt azt is ellenőrizni kell, mi kerül fel a hajóra illetve le a hajóról. Előbbit úgy oldjákmeg, hogy alegénységnek van azonosító kártyája, a vendégeknek meg a kabinkulcsukat használják, ami kártya, és pénz is lehet rá tenni, meg fizetni vele a hajón. Ezeket a kártyákat dugjuk be egy gépbe mikor ki-be megyünk. Utóbbit a szokásos gápekkel oldják meg, mint a repülőtereken, meg motozással. Én már rutinos vagyok a biztonsági pontokon áthaladásban, mire odaérek már minden fémcucc a hátizsákomban van, karóra, nadrágszíj, mobil a kézben (ezeket tálcákba kell tenni és úgy át a gépen). Amerikai kikötőknél a cipőt is le kell venni kifelé, mexikóban viszont simán ki lehet sétálni átvilágítás nélkül, csak visszafelé nézik mit hozol fel a hajóra. Nem szabad felhozni pl. fegyvernek látszó tárgyakat, tűzveszélyes dolgokat, zöldséget-gyümölcsöt stb. Van egy lista a kijáratoknál arról, mit nem szabad felhozni, de a vendégek sokszor figyelmen kívül hagyják, aztán panaszkodnak, hogy sír a gyerek mert nem hozhatja fel a kint vásárolt airsoft pisztolyát ami egy az egyben úgy néz ki mint egy igazi fegyver. A lándzsákat, íjakat meg a piát elveszik és leszálláskor adják vissza. A legénység szerencsére felhozhat kint vásárolt piát.. De most vissza Key Westre.

Rövid látogatásom alatt megnéztem a hajóroncsmúzeumot és az akváriumot, kb ennyi fért bele a 3 órámba meg egy kis kajálás-piálás. Valamikor a 19. században élt egy helyileg híresnek nevezhető ember, aki abból gazagodott meg, hogy a Key West partjainál elsüllyedt hajókból belszínre hozott értékes dolgokat. Persze rég elsüllyedt hajókról van szó, spanyol meg britt hódítók hajóiról. Ezekből a felhozott tárgyakból csinálatk múzeumot, ami kb. a nagy földrajzi felfedezézések korát mutatta be, azon belül is a tengerészek életét. Ezután az akváriumon futottam végig egy óra alatt, ekkor voltam életemben először akváriumban ha jól emlékszem. Ebben a pár hónapban sok dolgot csináltam életemben először, pl. először jártam starbucksban, először ettem békacombot, kagyót, polipot, meg még pár tengeri cuccot, először repültem, először láttam az óceánt, először ettem igazi kókuszt akit én találtam egy szigeten stb. Hosszú lenne mindent felsorolni, meg nem is tudnám számba venni, úgyhogy lépjünk tovább Nassaura.

Nassau már a Bahamákhoz tartozik, a fővárosa, ha jól tudom. A kikötőből látszik Atlantis, a híres htel/akvárium/aquapark/nemtudommégmi, de mindenki jókat mesél róla meg reklámot is láttam a tévében róla, de persze soha nem jutottam el oda mert taxival kell menni és 20-30 perc a a kikötőtől. Ehelyet megnéztem a piacot. Olyan a mint a kínai piac Pesten, csak sárgák és cigányok helyett itt feketék az eladók. Lehetett kapni mindenféle holmit, ruhákat, játékokat, ékszereket, fából faragott maszkokat, szobrocskákat, piát, üdítős dobozból hamutartót stb. Persze spóroltam, nem vettem sok mindent. Voltak még a szokásos szuvenírboltok, ott vettem hűtőmágnest, pénztárcát, kulcstartót, kézzel rajzolt képeslapot, ilyesmiket. Pár alkalommal itt sikerült másokkal együtt kimenni, ami azért volt hasznos, mert megmutatták hol lehet netezeni. Nem a mekiben, nem a burger kingben, nema starbucksban, hanem egy fánkosnál. Amúgy érdekes volt látni, hogy itt pl. a burger kingben máshogy néz ki a krumpli, vastagabb és sötétebb. Mikor utolsó alkalommal voltunk Nassauban, akkor egyedül voltam kint és vettem pár ajándékot az otthoniaknak, és sikerült elvesztenem az azonosító kártyámat, ami ugye kell a ki-be lépéshez a hajóra. Ez súlyos dolognak számít. Mert ha elveszted a kártyádat vagy késve jösz vissza, van hogy hetekig ki se mehetsz büntiből. Az enyémet szerencsére megtalálta egy boltos még aznap, mielőtt kihajóztunk.

Cozumel egy mexikói kikötőváros. A legtöbb egyébként ugyanúgy néz ki, hasonló boltokkal, hasonlóan lepukkant belvárossal, koldusokkal stb. Azért van ahol jobban eldugják őket, de egylbknt lehet meglepődsz, Honolulu is tele van csövesekkel, a parkban alszanak a fák alatt nappal, de persze pesthez képest paradicsomi körülmények között. Egyszer le fogok fényképezni párat és elküldeni a fedél nélkülbe, hogy ide kell menni, ha jobb életre vágynak. Szóval a legtöbb ilyen parti mexikói város halásztelepülésként kezdte és van ahol még mindig nagyban űzik az ipart, de rájöttek, hogy jobb pénzt lehet keresni a a hülye amcsikon akik piálni meg vásárolni jönnek ide, mert sok dolog tényleg olcsóbb mint ámerikában, többek között az elektronikai cikkek is. Meg igazából nekik ez olyan, mint nekünk a horvát tengerpart, bár ott még nem jártam. Cozumelben általában netezni mentem ki, mert itt volt olcsó, jó minőségű wifi a crew centerben. Hoppá, még egy idegen szó, fordítsuk mondjuk hajós központnak, mert a legénység meg tengerész túl hosszú lenne. Ezek igazából boltok a kikötőkben, amik direkt a hajók legénységének vannak fenntartva, és lehet kapni mindenféle hasznos dolgot, amit egy közértben, szóval tisztálkodási eszközök, mosópor, borotva, tusfürdő, csipsz, fagyi, üdítő, és általában lehet pénzt utalni is meg van wifi. Miamiban is volt hajós központ a kikötőben, Nassauban és Key Westen viszont nem. Szóval általában kimentem a laptopommal/mobilommal és skypeoltam meg facebookoztam 1-2 órát. A kikötő egyébként hosszú mólókból áll, amik után boltok következnek, főleg ruha és ékszer, aztán taxiknak parkolóhely, és a vendégek innen mennek mindenfelé. Én egyszer elsétáltam egy 10 percre levő szállodába, aminek volt strandja a parton, és persze fizetni kellett a belépésért ha nem volt szobád. Ez volt az első alkalom, hogy úsztam az óceánban, de borús vot az idő és esett is, szóval nem mondhatnám, hogy élveztem. Egy másik alkalommal viszont sikerült 6-7-en is összeverődni és elmenni taxival egy nagyobb strandra. Na ott már tudtam rendesen lubickolni az óceán vizében és az idő is jó volt, kicsit meg is kapott a Nap.

Nagyjából így telt az első 2 hónapom a hajón, rövid kirohanásokkal a partokon, fájós lábbal, vérző lábujjakkal minden nap és persze barátkozási próbálkozásokkal. Erről azért még mesélek kicsit. Tudod, hogy szokta ismerkedni, neten levelezek hetekig és ha látom hogy megy a beszélgetés akkor tali és meglátjuk mi lesz. Gondolhatod, ez a hajón nem működik, de eleinte próbáltam elcsípni embereket, hogy üljünk le beszélgetni kicsit, ismerkedjünk stb. Viszont senki nem ért rá, mert ugye dolgozni kell, ha parton vagyunk kimenni, ha tengeren akkor mosni, takarítani, ügyeket intézni, aludni, pasival lenni, este bulizni, inni. Senkinek nem volt 1-2 szabad órája, hogy beszélgessen velem és ez teljesen lehervasztott, utóbb zaklatottá is tett, de még mindig nem zárkóztam be. Meséltem már neked N-ről, vele többek között emiatt romlott meg annyira a kapcsolatom, hogy kb másfél hónap után kerülni kezdett és próbált lerázni. Ő úgy értelmezte a közeledésemet, hogy szerelmes vagyok belé meg járni akarok vele, pedig én vele is kb. ugyanúgy viselkedtem, mint a többi lánnyal, és a többiek is leráztak, viszont nem értették félre a közeledésemet, csak hát a hajón járnod kell valakivel ahhoz, hogy órákat töltsetek együtt, mert kevés a szabadidő, és azt a keveset a számodra fontosakkal akarod tölteni. Legláabbis nekem valami ilysemi jött le akkor. Szóval mikor N. mondta hogy inkább ne szóljak hozzá akkor kitaláltam, hogy szvak nélkül leszek kedves hozzá, és egyszerűen mosolyogtam, mikor együtt dolgoztunk. Aztán elég hullámzó volt a viszonyunk mert én végig kedves voltam hozzá, próbáltam segíteni neki dolgokban, meg ajándékokat is készítettem neki, ahogy más lányoknak is, és volt hogy ezt jól fogadta, volt mikor újra félreértette a közeledést. Szerintem végig nem értette mit akarok tőle, de mindegy is. Tőle tanultam meg, hogy a mosolygás mennyivel megkönnyíti az ember életét. Kicsit fiziológia az egész, a mosolygés segíti a pozitív hozzáállást, és ha jókedvűen állsz hozzá a dolgokhoz, akkor könnyebb elviselni őket. A buta embereken nevettem, ahelyett, hogy idegeskedtem volna, amiatt meg nem aggódtam, milyen munkát végzek, csak arra figyeltem, hogy élvezzem, amit csinálok, és hogy ne legyen bűntudatom semmi miatt. Persze rendes munkát végeztem, és szerettem rohangálni, mert hasznosnak éreztem magam, mások piszkálódását meg kinevettem. A személyzettel, akit akkor kiszolgáltam az étkezőben elég flegma voltam, de nem cinikus vagy gúnyos, csak nem nyaltam ki a hátsójukat, és nem hízelegtem nekik. Ha panaszkodtak hogy nincs paradicsom mondtam csak egy perc, futok egy kört a raktárba és itt is vagyok, és fütyörészve elszaladtam paradicsomért. Ha az emberek látják, hogy jó kedved van és nem tudják elrontani, akkor békén hagynak, vagy nekik is jobb kedvük lesz.

Mára ennyi elég is lesz, legközelebb majd írok az átkelésről a Panama-csatornán, meg hogy hogy jöttem ki a többi lánnyal a hajón. 4-én érünk Los Angelesbe, már majdnem fél éve nem jártam ott, jó lesz újra benézni a kedvenc helyekre. A Walmartba tuti be fogok menni, mert kell vegyek pár cuccot egy lány közelgő szülinapjára. Olyan ajándékot csinálok neki, hogy egy szivecske, aminek a vázát egy drót vállfából hajlítottam, aztál kitömtem zsepivel és szigetelőszalaggal tekertem körbe, hogy 3D-s legyen. Már csak színezni kell meg díszíteni, ehhez kellenek dolgok a Walmartból. Mostanában egyébként álmatlanság gyötör, 1-2 órát tudok aludni hajnalban, aztán nap közben is még 1-2 órát. Egy Murakami Haruki regényt olvasok amit egy magyar fotóstól kaptam a hajón. Meg írtam ma verset is, de nem merem megmutatni. Mióta nem beszélünk nem nagyon írtam verseket, és szégyenlős lettem :) Talán majd egyszer...