Most épp pezsgőt kortyolok, miközben nekilátok ennek a levélnek. Száraz francia pezsgő, a vendégeknek több mint 30 dollár egy üveg, nekem ingyen, mert loptam. Egyébként féláron megvehetném de nem szeretek piára költeni olyan sokat. Nemrég végeztem, ma tengeren vagyunk úgyhogy van időm írni. A mai programom filmnézés, olvasás és írás lesz. Általában hajnali 4nkörül szoktam reggelizni. Bár ez nem reggeli, mert 8:30 körül is eszek egy szendvicset vagy bagelt, meg újabban főtt tojást. Nem is vacsora, mert az sokszor kimarad. Nevezzük estelinek. Azért remélem remélem jövő héten kivesznek az éjszakai műszakból, mert kezd már unalmas lenni. Alszok eleget, nem az a baj, csak hogy ugyanazon a helyen dolgozok, meg takarítani se szeretek. Talán már meséltem, próbálok átmenni az ügyfélszolgálatra, ami olyasmi, mint a hotelekben a recepció. Beadtam már az önéletrajzomat a HR-en, elvégeztem minden tréninget az utóbbi hetekben, még hátra van valami teszt meg két interjú. Olyan tráningeket kellett csináljak, amiknek semmi értelme nem volt – talán egyet kivéve. Gépen kellett végigolvassak diákat és közben kérdésekre válaszoljak. De ki ér rá arra, én se olvastam el a diákat, csak válaszoltam a kérdésekre, mert a program azt pontozza. A lényeg, hogy megvan. Egyébként ilyen marketinges cucc volt, meg kommunikáció ügyfelekkel, munkatársakkal, ezeket meg már tanultam telemarketinges koromban. Ja igen, csak hogy tudd, majdnem fél évig telefonon adtam el tévé, net és tévéelőfizetéseket egy magyar cégnél.

Legutóbb, mikor kint voltam Los Angelesben egy könyvesboltot látogattam meg. Fura volt, mivel többnyire amerikai irodalom volt, amit ugye nem ismerek. Viszont volt sok 1 dolláros könyv, úgyhogy vettem is 17-et. Aki látott a könyvekkel teli szatyorral végigtrappolni a hajón, tuti nem gondolt normálisnak. Nem vastagok, de nem hiszem, hogy lesz időm mindet végigolvasni, bár az első már megvolt, Kurt Vonnegut-tól a Titán szirénjei. Meg párat már ismerek, csak angolul nem olvastam őket, és Shakespeare drámáknál azért számít az ilyesmi. Felvenni a listára, hogy mit fgok csinálni, mikor hazamegyek: könyvtárlátogatás.

Próbálgatom felvenni a kapcsolatot a régi osztálytársaimmal néha. Furcsa, hogy a legtöbb házas, és gyerekei vannak már. Páran visszaírtak, talán tudok majd találkozni velük. Most nyáron a két hónapos szabadságom alatt csak egy ismerősömmel tudtam találkozni. Meg persze rokonokat látogattunk, de egyébként ki se mozdultam a szobámból, és cipő sem volt a lábamon.

Egyik nap, mikor kint voltam Cabo San Lucason, két lánnyal skypeoltam, két másikkal cseteltem facebookon, mikor visszajöttem a hajóra még egy órát voltam egy lánnyal, akinek épp szünete volt, aztán aludtam. Mikro felkeltem és dolgozni kezdtem, még két másik emberrel tudtam beszélgetni. És nem csak munkáról, hanem irodalomról, művészetekről, japán dolgokról, meg személyes témákról is. Az első szerződésemhez kpest most el vagyok kényeztetve. Azért most már egyedül is nagyon jól elvagyok, főleg ilyen sok könyvvel, meg működő laptoppal, meg ilyen jó kikötőkkel. Sőt, munka közben teljesen bezárkózok. Dúdolok magamban, meg mikor van rá lehetőség előveszem a kis jegyzetfüzetemet és jegyzetelek, gondolkodok dolgokon stb. Persze sokszor szólnak hozám, hogy kellene valami, azt gyorsan elintézem, annira nem irritál. Ha valami hülyeséget kérnek, akkor kiröhögöm őket, mert nem tudom miből képzelik, hogy nekem bármi köteleettségem van feléjük, nem is ismernek, meg nem is érdeklem őket, a munkám se érdekli őket, vagy hogy mi hogy megy aza éttermekben, a hajón, csak saját magukkal vanak elfoglalva. Szóval meg se érdemlik, hogy segítsek nekik. Csak magukkal vanak elfoglalva, és azt képzelik, hogy én majd kedvesen barátságosan kiszolgálom őket. Hát ezzel ráfáztak. Amit muszáj azért azt megcsinálom, és néha még rohangálok is, mert utána büszke vagyok magamra, hogy pl. hoztam a parasztoknak kávésbögrét a kilencedikről, hogy ne műanyag poharakból kelljen inni a kávét. Tiszta hős vagyok ilynekor. Éjjel kettőkor meg bedugom a fülemet, bakpcsolom a a zenét és takarítok. Ilyenkor szerencsére nem is szólnak hozzám, repül az idő. Egyik reggel meg drogteszten voltam. Minden héten kisorsolnak pár embert drogtesztre, nekem ez volt az első. Csak vizeletmintát kellett adni, nem nagy szám. De most már rátérek a Panama-csatornára, mert csak fecsegek össze-vissza.

Valamikor januárban vágtunk neki a csatornának. 16 napos út volt, Miamiból Los Angelesbe, 6 kikötővel. A csatornán átkelés egész napos program volt, de Panamában nem kötöttünk ki, csak elhajóztunk a város mellett. Olyan jó beosztásom volt, hogy mindenhol ki tudtam menni, reggel a szobaszervízben dolgoztam, este a bisztrón. A többiek a a személyzeti étkezőkben maradtak, és csak rövidebb időre tudtak kijönni. Ezért csak egy helyen mentünk ki sokan csoportosan, Jamaikában. Kolumbiában viszont összeverődtem két kollégámmal és úgy sikerült felfedezni Cartagenát.

Az első kikötő a Kajmán szigeteken volt, egyedül mentem ki. A kikötő tele volt boltokkal és taxikkal meg buszokkal vitték a vendégeket erre-arra. Megnéztem a boltokat, vettem ezt-azt, aztán elsétáltam mindkét irányba a parton, találtam még több boltot, éttermeket, templomot, bevásárló központot. Még nem említettem, de a karibi térség tele van műanyag kalózszobrokkal. És borzasztóan néznek ki. Találtam egy jó kis cukorka boltot, tele volt izgis édességekel, aztán leültem egy helyre netezni, beszélgettem az otthoniakkal, fagyiztam. Egyébként eléggé le voltam törve, hogy már nem dolgozom a többiekel, meg egyedül kell kimenjek, nem tudtam mihez kezdeni magamal. A következő kikötőben, Jamaikában azért már eleget panaszkodtam ahhoz, hogy megsajnáljanak és együtt menjünk ki. Taxival mentünk egy kiépített strandra, valami olyasmi neve volt hogy a doktor barlangja, mert volt ott valami víz alatti barlang ahol valami biológus felfedezett valamit. A lényeg, hogy fehér homokos tengerpart. A város (Montego Bay) egyébként elég lepukkant volt, a szállodák meg turista helyek viszont jól ki voltak építve. A sofőrök meg elég agresszívek voltak, próbáltak mindenhova elrángatni. Szép idő volt, le is égtem. Úszkáltam kicsit, bár inkább csak lebegtem a hátamon, rajzolgattam a homokba, csináltunk képeket egymásról, meg volt egy nagy felfújható trabulin a vízben, arról ugráltunk, de nekem mindig tele ment az orrom vízzel, még akkor is mikor befogtam. Meg itt történt, hogy a pénztárcámmal együtt mentem be a vízbe, de szerencsére nem lett semmi baja a pénznek. A strand mellett volt egy kis szuvenírbolt, ott vásároltam be, vettem pl. raszta hajas sapkát, amit most sajnos nem hoztam el, pedig menne a hawai ingemhez. Jamaika után Costa Rica következett. Ez egy elég csóró kikötő volt, a part szemetes, be se mentem a vízbe. Boltok helyett is csak bódék voltak, mint a piacon. Itt igazából a a dzsungelbe lehetett volna bemenni, de az fizetős vezetett túra, kis vonaton visznek, meg lehet mocsárba is menni csónakokkal. Persze erről akkor nem tudtam, itt is egyedül mentem ki, vásárolgattam, és találtam netet is. Vettem kávét az otthoniaknak, mert én még mindig nem kávézok, meg fából készült poháralátéteket a szobámba. Ezek után érkeztünk Kolumbibáa Cartagena városba, bár lehet rosszul írom és Kartagena, igazából most nem nagyon van netem, hogy megnézzem, azon is spórolok. A lényeg, hogy spanyol hódítók foglalták el a várost az aztékoktól és erődöt építettek, ami még mindig megmaradt. Itt a kikötőben kis állatkert volt, szabadon mászkáltak a flamingók, pávák, papagájok, makik. De volt kávézó is wifivel, pár bolt, egy kis múzeum ami a smaragdbányászat rejtelmeibe vezetett be 2-3 helyiség keretein belül, és innen is taxival lehetett bemenni a városba. Itt is dörzsöltek voltak a taxisok,. Mikor hárman odamentünk, hogy vigyen be minket a városba, mondta hogy ha fizetünk fejenként 30 dollárt akkor körbefurikáz minket a városban, megmutat minden fontosabb dolgot és vissza is hoz időben, mert kb 2-3 óránk volt csak. Persze ez így tök jó volt nekünk. A város egyébként két részből áll van, az óváros meg az új, és valami folyó választja ela kettőt, na mi az óvárosban voltunk. Tényleg kicsit Egerre emlékeztetett, szűk utcák voltak, régies utcatáblák, kockaköves utak, 1-2 emeletes lakóházak erkélyekkel amik majdnem teljesen a járda fölé nyúltak, eltakarva az eget. Az erődöt csak messzebbről láttuk, csináltunk azért pár képet de bejárni nem lett volan elég idő. A régi városfalat is láttuk, az ágyúk is ott voltak még, benéztünk pár boltba, kipróbáltuk a helyi kajákat. Népszerű üdítő itt nem csak a kóla, hanem valami helyi ital, amit cukornádból készítenek, és igazából cukrozott víz íze van. De kókuszból és halból is csinálnak érdekes dolgokat. Láttam színházat is, előtte modern absztrakt szoborral, meg parkokat, tereket hagyományosabb szoborral, többek között Simon Bolivarnak, másokat meg nem nagyon ismertem fel névről. Az egyik utcában artisták lógtak egy fáról, kicsit hátrébb meg táncoltak a járdán, persze apróért. Meg észrevettem, hogy sok választási plakát van a falakon, meg is kérdeztem erről a sofőrünket, és elmesélte hogy polgármestert választanak. Elmesélte a politikai helyzetet a városban, és én is elmeséltem nálunk mi van,és egyetértettünk abban, hogy nem olyan nagy a különbség, a politika mindenütt a világon ugyanolyan. Ezután következett az átkelés a csatornán. A vendégek kb. egész nap kint ültek a kis erkélyeiken meg a fedélzeten és bámészkodtak, pedig nem is volt olyan sok látnivaló. Én csak reggel voltam kint meg délután nézelődni, reggel egy zsilipen keltünk át éppen, délután már egy mesterséges tó sárosbarna vizén siklottunk. Közben áthaladtunk két híd alat meg egy másik zsilipen, de ezeket nem láttam, mert dolgoztam. Később, egy az útról készült dvd-n láttam még részleteket az átkelésről őgy se volt sokkal érdekesebb. A másik oldalon aztán két mexikói kikötő várt. Az egyik Puerto Vallarta volt, itt semmit nem láttam a városból, a kikötőben maradtyam mert jó volt a net, és nem volt kedvem egyedül taxizni. Egyébként azóta megint eljutottam ide, és ezúttal már bementem a városba sétálni kicsit. Azt is megtudtam, hogy itt forgatták az első Predator filmet amiben Arnold Scharzenegger játszik. Persze nema városban hanem bent az dzsungelben. A másik kikötő Cabo San Lucas, itt kimentem a strandra kicsit fürdeni. Szép volt az idő, tiszta a víz, kicsit le is égtem. Szép hely, de igazából a vizes programokon meg vásárláson kívül itt se nagyon lehet se lehet sok mindent csinálni.

Hát nagyjából ennyi volt a nagy átkelés. Los Angelesben már olyan beosztásom volt, hogy csak 2-3 órára tudtam kimenni, ami itt kevés. Itt van Hollywood, Beverly Hills, az Universal Studios, meg sok más érdekesség, de minden messze van. Az utasterminál egy nagy fehér dóm, amellett elsétálva egy parkolón keresztül egy buszmegállóhoz jutunk, ahol egy ingyenes buszjárat indul a városba, de ez mindenhol megáll és ha nagy a forgalom akkor lassú. Szóval csak a közeli boltokba, a Wallmartba, Rossba lehet eljutni gyorsan. Egyébként az eredeti Queen Mary is ott horgonyoz ugyanabban a kikötőben, mint mi. Már nem megy sehova, helyette van egy Queen Mary II. Az eredetiből múzeumot, éttermet, hotelt csináltak. Tervezem, hogy megnézem egyszer, de kell társaság, kell valaki, aki fényképez.

Közben megint Hawaii felé tartok. Még mindig éjszakás vagyok, szerintem itt is hagynak. Nehéz embereket a személyzeti étkezőkben tartani hosszú ideig, mert panaszkodni kezdenek, hogy nem kapnak borravalót, és hivatalosan második szerződéses embereket rögtön a nagy étterembe kellene rakni vagy legalább bisztróba. Viszont nincs első szerződéses pincér most a hajón, úgyhogy nem tudnak mit csinálni, örülhetnek, hogy nem panaszkodok, mert igazából nekem megfelel ez a beosztás, nem annyira a pénzért vagyok itt, mint inkább az utazásért meg hogy emberekkel találkozhassak. Egyenlőre ezzel zárom soraimat, ideje nekilátnom egy kis recenzióhoz egy könyvről, amit nemrég olvastam. Meg verset is írtam, fura hogy most ez is megy, pedig az utóbbi két hétben elég lusta voltam, és sokszor inkább aludtam, mint hogy fennmaradjak beszélgetni a többiekkel. Remélem ezúttal is sikerül eljutnom pár izgalmas helyre, holnapután érünk partot, és amint netközelbe kerülök feltöltök minden írást, amin az utóbbi hetekben dolgoztam. Ráadásként még megosztok veled egy reggeli receptet, amit a hajón látok mostanában: végy 3-4 croissant, tegyél rájuk pár szelet sajtot és szórd meg cukorral, esetleg vágj rá pár karikó banánt, majd tedd be a tányért a mikróba 2-3 percre. A végeredmény elég büdös az olvadt sajt miatt, de biztos finom, mert a takarítók állandóan ezt eszik reggel.

Ui.: legközelebb elmesélem a legutóbbi hawaii hetemet, mert minden kikötőben kint voltam, láttam egy csomó vulkánt, egy kanyont, jártam Pearl Harborban, és sétáltam megkövült láván.